Lehet, hogy Te éppen most nem vagy várandós (pláne, ha férfi vagy 😉 ) de, ha valakinek tudsz segíteni az alábbi információkkal, akkor kérlek, add tovább!

Legfrissebb tapasztalataim várandósságom alatt:

A 4. héttől kezdődően én is éreztem a reggeli hányingert és émelygést illetve bizonyos élelmiszerek nagyfokú elutasítását is. Egyes szagokra, illetve szinte mindenre érzékenyebb lettem ebben az időszakban, mint korábban.

Persze nem kívántam semmit, a kávét sem. De végre egy hét után rájöttem, hogy amikor hányingerem van, beveszek 2 GL és 4 Spirulina tablettát és máris jobban éreztem magam. 🙂

Sok várandós édesanya panaszkodik fejfájásról, fáradtságról, energiátlanságról, és alszik jóval többet, mint azelőtt. Ezzel én is így voltam. „Szerencsére” nem alkalmazott vagyok, így megtehettem, hogy kora délután lefeküdtem. A fejem is csak néha-néha jelez egy kis fájdalommal, de olvastam olyanokat is, hogy valaki migrénnel küszködik ilyenkor.

Fokozott figyelmet igényel ebben az időszakban a vitamin-, a nyomelem- illetve az ásványianyag-pótlás is, főleg a terhesség korai szakaszában a folsavval, amivel megelőzhetőek bizonyos fejlődési rendellenességek. A vérszegénység elkerülése érdekében ajánlott a vaspótlás, a későbbi pocakkeményedések ellen a magnézium rendszeres bevitele javasolt, a kalcium pedig a csontképződéshez elengedhetetlen.

Szerencsére erre is a legjobb megoldást nyújtja a DXN. A Spirulinában minden ásványi anyag, nyomelem megtalálható, amire a szervezetnek és a magzatnak szüksége van, és nem szintetikus formában, hanem természetesen kerül a szervezetbe.

Jane Yau maláj ganoterapeutánk évekig várandós anyukákkal foglalkozott. Számára is nagyon fontos volt, hogy csak biztonságos termékeket adjon az anyukáknak.

Megnyugtatlak, ezek a termékek teljesen biztonságosak mind a kisbaba, mind a kismama számára. Fontos, hogy a kismama immunrendszere megfelelően működjön a várandósság alatt, hogy biztonságosan fejlődjön a magzat.