Biró Anikó vagyok, Pilates szakedző. 1998 óta foglalkozom az emberi test, lélek és tudat egységének harmóniájával. Munkám során feladatom, hogy megtanítsam a vendégeimnek is, hogyan figyeljenek saját testük jelzéseire, tehát megvan az a képességem, hogy a legkisebb változást is rögtön észlelem, ami a testemre, illetve a lelkemre hat.

A legelső tapasztalatom 2008 augusztusában, egy csütörtöki napon történt, amikor kaptam egy pár adag DXN -es kávét ajándékba. Azért emlékszem ilyen tisztán, mert ez volt a héten a leghosszabb és legfárasztóbb munkanapom. Mivel két munkahelyem volt akkoriban, a hét vége felé igen csak elfáradtam. De ez most nem így történt. Kora délután megittam az első adagot, és hihetetlen élményben volt részem. Ízületi-, izomfájdalom nélkül, jókedvvel „pörögtem” végig a délutánt, estét! Azután a pénteket is, szombatot is…

A többi tapasztalatomat tényszerűen sorolom fel, és a lehetséges termékeket hozzárendelem. (Azért csak lehetséges, mert a változás során minden összefügg mindennel.)

–          Könnyen alszom el, mélyen alszom, kipihenten és frissen kelek. (RG/GL)

–          Megszűntek az ízületi-, izomfájdalmaim. (Cordyceps, Cordypine)

–          Simább, puhább lett a bőröm. (Ganozhi szappan)

–          Volt egy csúnya heg a lábamon, s már szinte alig látszik. (RG/GL)

–          Menstruációnál egyáltalán nem görcsölök. (RG/GL, Spirulina, Cordyceps, Morinzhi)

–          Anyagcserém rendeződött, fogytam és szálkásodtam, amihez persze a mozgásra is oda kell figyelni. (RG, Cordyceps)

–          Vashiányom, vérszegénységem megszűnt. (Spirulina)

–          Kéz-, lábdagadásaim (nyirokkeringés rendellenessége) elmúltak. (RG/GL, Cordyceps)

–          Vérnyomásom alacsony volt, 88/55, most állandóan 110/70 körül van. (RG/GL, Cordyceps)

–          Gombás, vírusos fertőzések megszűntek. (RG/GL, Cordyceps)

–          Fogínyvérzés, fogkőképződés megszűnt (Ganozhi fogkrém)

Az első évben lezajlottak ezek a tisztulási folyamatok. És hogy fenn is maradjon az egészségem, folyamatosan szedem az RG/GL, Spirulina és Cordyceps kapszulákat. Mellette iszom a kávét, teát és használom a fogkrémet, szappant.

Termékenkénti főbb területek, amiket tapasztaltam:

RG/GL: immunrendszer, szív, oxigén felvétel, sejtszintű méregtelenítés és táplálás

Spirulina: vérképzés, máj, teljes értékű táplálék, minden vitamin és nyomelem megtalálható benne, amire a szervezetnek szüksége van.

Oroszlánsörény: gyomor, emésztés

Cordyceps: tüdő, szív, máj, vese,

Cordypine: természetes antibiotikum, ízületi gyulladás

Mindenképp javaslom, hogy iratkozz fel a termék hírlevél sorozatomra, ahol 2 naponta kapsz bővebb információkat 21 különböző termékkel kapcsolatban:

www.ancsikave.hu

Ha bármilyen reakciót tapasztalsz a termékekkel kapcsolatban, kérlek, hívj fel és oszd meg velem a tapasztalataidat!

És hogy mi a bizonyíték mindarra, amit fenn írtam?!

  1. Jól érzem magam a bőrömben.
  2. Élő vércseppanalízis kimutatta, hogy teljesen egészséges a vérem, ritkán látnak ilyen szépet.
  3. Egy hetes léböjtkúra után (csak folyadék és DXN termékek) a biorezonancia vizsgálat kimutatta, hogy mindenhonnan távoztak a mérgek, és fel is töltődtek a sejtjeim, raktáraim a megfelelő vitaminokkal, ásványi anyagokkal.

Ha bővebb információra van szükséged a termékek szedésével, illetve a biorezonancia vizsgálattal kapcsolatban, kérlek, hívj fel!

u.i: A DXN termékei sejt szinten emelik a rezgéseket, testi, lelki és tudati szinten egyaránt!